A portugál elektronikus zenei színtér gyökereiről szóló ,,Underground house music from a paradise called Portugal’’ c. új dokumentumfilm egy eddig kevésbé ismert világot tár elénk - a 90-es évek elején kibontakozó rave kultúra történetét, amelynek nyomán Lisszabon és Porto is felkerült a nemzetközi klubélet térképére.
A filmet Daniel Mota rendezte hátterét pedig a lisszaboni Paraíso kollektíva biztosítja, akik célul tűzték ki, hogy feltárják és archiválják Portugália elektronikus zenei örökségét. A projekt különlegessége, hogy nem csupán klasszikus interjúformátumot alkalmaz: a szereplők közti személyes, zenei kapcsolatokat helyezi előtérbe, így a beszélgetések sokkal intimebbek és őszintébbek.
A film soha nem látott archív felvételekkel dolgozik, amelyben részben privát gyűjteményekből, részben az RTP, SIC és MTV archívumaiból származnak. A korszak meghatározó pillanatai és hangulata fotográfusok - többek közt Da Fonseca, Joao Curiti, Luísa Ferreira, és Rita Barros képein is megelevenedik.
A megszólaló 38 személy között ott van Rui Da Silva, a ,,Touch Me’’ című sláger alkotója, aki a portugál house egyik legnagyobb nemzetközi áttörését jelentette, valamint Danny Tenaglia, az amerikai house legenda, aki szintén kulcsszerepet játszott a szcéna kialakulásában. A résztvevők kiválasztásának fő szempontjai az autenticitás és mozgalomra gyakorolt hatások voltak.
A film premierje az IndieLisboa nemzetközi filmfesztiválon volt, és máris hatalmas visszhangot váltott ki, mind a szakma, mind a közönség körében. A vetítéssorozat folytatódik: május 9-én a lisszaboni Cinema São Jorge, majd május 17-én a portói Cinema Passos Manuel ad otthont újabb vetítéseknel, amelyek várhatóan szintén telt házasak lesznek.
Az alkotók célja nemcsak a nosztalgia felélesztése, hanem a történeti emlékezet bővítése és a portugál elektronikus kultúra méltó dokumentálása-ahogy ők fogalmaznak, ,,ez a film nem csak zenei, hanem kulturális örökség is’’.
A trailer már elérhető online, és garantáltan nosztalgikus libabőrt okoz, még akkor is, ha soha nem jártál Lisszabonban egy rave-en.
Forrás: Mixmag