A Wacław Felczak Alapítvány ismét meghirdette zenei pályázatait, melyek célja nem csupán a kulturális kapcsolatok mélyítése Magyarország és Lengyelország között, hanem az is, hogy minőségi, értékteremtő művészeti produkciók szülessenek, amelyek a közös történelmi alapokon nyugvó barátságot ma is élő formában, zenén keresztül erősítik. A „Felczak-lemezek” és a „Felczak-koncertek” pályázatok keretében olyan projektek támogatására van lehetőség, amelyek magyar–lengyel együttműködésben vagy tematikában születnek.
A pályázat benyújtási határidejét május 25-ig meghosszabbították, így még most sem késő csatlakozni ahhoz a kezdeményezéshez, amely már eddig is több tucat kiváló művészt és zenés produkciót támogatott.
24 zenei album, 13 élő koncert – és ez még csak a kezdet
2021 óta immár 24 magyar–lengyel vonatkozású zenei lemez született a program támogatásával, míg a 2022-től működő Felczak-koncertek révén eddig 13 jelentős fellépés valósult meg. Ezek az események nem csupán művészeti értéket képviselnek, hanem a közönség számára is hidat képeznek a két nemzet kultúrája között.
A korábbi évek során olyan neves művészek álltak színpadra vagy jelentettek meg Felczak-lemezt, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongorista, Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, Fekete-Kovács Kornél, Kuba Stankiewicz, Illényi Katica, a V4 Vonósnégyes vagy az Emszt/Koszowski Duó.
Különösen emlékezetes a 2023-ban kiadott Felczak-lemez, amelyen Chopin két zongoraversenyét hallhatjuk Farkas Gábor és Vásáry Tamás előadásában, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével. Ez a produkció kiváló példája annak, hogyan találkozhat a két nemzet zenei öröksége egy közös, kortárs produkcióban.
A zene nyelvén születő barátság
A Wacław Felczak Alapítvány célja, hogy a közös történelmi és kulturális alapokra építve olyan zenei projektek jöjjenek létre, amelyek képesek megszólítani a mai generációkat is. A zene ugyanis az egyik leguniverzálisabb nyelv, amelyen keresztül a két nép közös érzelmei, gondolkodásmódja, sőt jövőképe is megmutatható.
A pályázatokat idén is kiemelkedő szakmai zsűri bírálja el. A döntéshozók között szerepel Bognár Szilvia énekes, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Tóth Tibor könnyűzenei menedzser és fesztiválszervező, valamint Rosonczy-Kovács Mihály, Junior Prima-díjas népzenész.
Ki pályázhat?
A Felczak-lemezek és -koncertek programra természetes személyek (zenészek, előadók, producerek) és jogi személyek (zenekarok, kiadók, szervezetek) egyaránt pályázhatnak. A kategóriák között külön szerepel a junior szekció, amely a fiatal tehetségeket célozza, illetve a prémium kategória, amely már bizonyított, tapasztalt előadóknak nyújt lehetőséget új projektek megvalósítására.
Pályázz most – lehet, hogy a te zenéd lesz a következő híd két nemzet között!
A pályázatok benyújtása online történik, legkésőbb 2025. május 25-ig, a wfa.hu/palyazatok weboldalon. Itt nemcsak a zenei pályázatokat, hanem egyéb művészeti, tudományos és testvérvárosi programokra vonatkozó felhívásokat is megtalálhatók.
Ha úgy érzed, zenéd mondani akar valamit a világnak – most itt a lehetőség, hogy az érték, amit képviselsz, nemzetközi közönség elé kerüljön.
Forrás:Recorder.blog.hu