Csütörtök délután bombaként robbant a hír: a budapesti On The Low(OTL) szinte minden aktív tagja bejelentette, hogy kilép a kollektívából, és külön utakon, de továbbra is egymást támogatva folytatják zenei karrierjüket. A 2018ban induló bulisorozatból felnőtt OTL mára a hazai újvonalas rapzene egyik legmeghatározóbb független csapatává és kiadójává nőtte ki magát-most viszont a kollektíva jövője kérdésessé vált.
A bejelentés az ibbigangből ismert Valtertől érkezett Instagram-sztoriban, ahol megjelölte az összes aktív OTL tagot-köztük AKC Misit, Atkát, Grasát, Filót. Ők szinte kivétel nélkül meg is osztották a történetet megerősítve ezzel távozásukat. A rapper a történetben az Ibbigang és az új formálódó NGZ nevű csapat oldalát is megjelölte.
Nem sokkal Valter előtt már az NGZ oldalán is megjelent egy 24 órás történet, amelyben Ekhoe, Grasa és Skybalenci hivatalosan közölték: kiléptek az OTL-ből. Ennek ellenére a turnéjuk folytatódik, minden korábban meghírdetett eseményt és koncertet megtartanak. ,,Az NGZ megy tovább, erősebben mint valaha’’ üzenték követőiknek.
Skybalenci további információkat is megosztott: a jelenlegi OTL Instagram oldalt már nem ők kezelik, és minden ami ott megjelenik, az nem a távozó tagok üzenete. Ezt írta:,,Kemény statement, de igaz. Minden itt felsorolt artistot supportáljatok, mert mindenkitől keményebb zenék jönnek, mint valaha’’
Az egyik záró mondat külön figyelmet kapott:,,SLUG (RIP SLOWGOD) SOON’’ -utalva az elhunyt OTL-alapítóra, Slowgodra, de a bejelentés mögötti pontos jelentésről nem osztott meg több információt.
Bár a bejelentés kezdetben az összes aktív tag távozását sugallta, azóta kiderült, hogy Kisé, Tendency és 2roo egyelőre nem jelentették be kilépésüket, tehát hivatalosan ők az OTL részei maradtak. Az ügy legujabb fejleményeit továbbra is figyelemmel kísérjük.
Forrás:Telex After